Etyeki vallomás

...
Tekintetes Bíróság!

Az Etyeki Pincefesztiválon történtekkel kapcsolatban az alábbiakat tudom elmondani.

Budapest szőlőskertjébe szombat késő délután jutottunk ki. Akkor még nem sejtettük, hogy a visszaút nem lesz olyan egyszerű, mint az oda. Bűntársaimmal ugyan előre kiterveltünk mindent, de arra nem számítottunk, hogy így végződik az este.

Belépőként fogyasztottunk egy langyos etyeki fehéret sok maradék cukorral, majd gyalogszerrel nekivágtunk a faluvégi útnak, hogy megtaláljuk Árvay-ékat. Egy kisebb detour, egy búzatábla átszelése és Gál Lajos olaszrizling hordóválogatása (korábban ezt szóltam róla) után a kellemes klímájú Thüzes pincében találtuk magunkat, ahol csupa kedves ember fogadott minket. Lett is itt mindjárt egy szép kóstolósor tokaji borokból, a szárazaktól egészen a 650g/liter cukorig jutottunk. A felfedezni vágyás és az éhség végül továbbhajtott minket. A lendület egészen a Kecskegödörig tartott, ahol vásároltunk birkapörit ezerért, csülköt tormával négyezerért. Maradtunk volna inkább a boroknál.

Közben ránk esteledett, és ránézésre jó néhány emberi tekintet is sötétedni kezdett. Balázsunkat frusztrálta a zéró tolerancia és mivel a Fittipaldi sofőrszolgálattól sem kapott garanciát arra, hogy autóstul hazaérünk épségben, legnagyobb bánatunkra lelépett. Ő - kérem szépen - nem tehet semmiről. Csakis mihárman, a Totó, a Gábó meg én vagyunk azok, akik nem jók.

A tervünk az volt, hogy Hernyák Laciékhoz megyünk, ahol jó borokra, szerb konyhára és kellemes muzsikára számíthattunk. El is indultunk az Öreghegyre, de ravaszul lekanyarodtunk az Újhegy felé, egyrészt még teljesen józanok voltunk (ez a színtiszta igazság), másrészt telefonon úgy értesültünk, hogy Jásdiéknál, akik az etyeki Halmi pincészettel már évek óta gyümölcsöző kooperációban fesztiváloznak, nagy a daj-daj és a zutca végén Rókusfalvy-nál is megy a dínom-dánom. Rendkívüli vagányságunkról tettünk tanúbizonyságot akkor, amikor középiskolás éveket idéző bátorsággal kijelentettük, hogy majd csak hazajutunk valahogy.

Jásdiéknál standard talján rizit meg rozé küvét ittunk, a pincében pedig megkóstoltam a derék Halmi borából egyet. Vegyes érzelmekkel nyugtáztuk, hogy még mindig mi vagyunk a legjózanabbak, mentünk is tovább a Rókusfalvy pincéhez, hogy asszimilálódjunk. A lényegretörés végett innen már csak felsorolásszerűen: sauvignon blanc, fantasztikus énekesnő a színpadon, majd jól induló diszkóság, tánc, olaszrizling, tánc, brandy helyett aszútörköly, tánc, és így tovább.

Mindezek után - finoman szólva - pihentünk egyet a fő utca árokpartján, majd a hajnali busz ötös ülésén. Az első életjeleket az Etele téren kaptuk magunkról, úgy éreztük az ágyunktól még fényévekre vagyunk. Így történt hát minden este hattól reggel hatig.

Szánjuk - bánjuk tetteinket, de nem tudjuk megígérni, hogy jövőre nem követjük el a fentieket. Az élet már egy fájdalmas katzenjammerrel megbüntetett bennünket, tisztelettel kérjük a tekintetes bíróságot, hogy egy vasárnap délutáni termálfürdőzésnél nagyobb büntetést ne szabjanak ki ránk.

Köszönettel,

R

Vasárnapi anziksz

Rövid poszt: vasárnap tényleg megnéztük magunknak a Pálinkafesztivált Gábóval és Gergővel. Direkt csak ezerért vettünk vócsert. Első lépésben beleakadtunk az éppen söröző boros barátainkba, akik panyolai párlatokkal kínáltak minket, többfélével. Aztán Mártont látogattuk meg a Márton és lányai főzdénél. Márton a marketinget nyomta, a lányai meg a sales-t. A muszájmegkóstolni tételek sorrendjéről szóló vita lezárása után nekiveselkedtünk: ilyen gyümölcs, olyan gyümölcs, Márton úr széles mosolya, aztán suttyomban ittunk a Bardinból is, 10 éves volt. Majd jött a Calvados, ami csuhajja finom. A végére került a málna, itt vége is lett volna, ha Márton mester nem kínálgatja még az Irsa Olivér törkölyét, hogy azért tényleg szigorúan pálinkával fejezzük be. Ezt követte a sógor Zimekék jonatán alma és málna mix cucca, majd volt az Orsival egy Gusto körte. Aztán jött a kolbász meg a kilépő sör. Hihetetlen, de tízre épségben hazakerültünk. Éljen a fesztivál, éljen a nyár!

Még valami... Ha valaki látta Woody Alain Sweet and lowdown című filmjét vagy igen kimívelt zeneileg (én az előbbi), akkor tudhassa ki az a Django Reinhardt. Ha mégsem, akkor itt lehet olvasni róla és itt lehet meghallgatni. Nos ilyesmi zene szólt, mert fellépett a Hot Club of Hungary és a francia La Palinka zenekar. Róluk itt és itten.

Sabad sombat

"Boldogok a semmittevők, mert Isten fenségének szemlélői lehetnek. Boldogok a tétlenség órái, mert akkor munkálkodik a mi lelkünk."

Példabeszédek könyve

Tegnap este semmittettünk. Még a Pálinkafesztiválra sem volt erőnk lemenni, mondtuk majd inkább vasárnap. Viszont boroztunk, jegyzetek nélkül, amire emlékszem:

St. Andrea Rozé - nem is olyan rég került a boltokba csúnyácska címkével, gondolom a koncepció megint az volt, hogy ilyen még nincs... Szép szín és illat, az alkoholjával viszont nem tudtam mit kezdeni. Ha másért nem is, de ezért szódával biztosan kellemesebb. Bocs.

Kaló Imre Olaszrizling 2001 - különc bor a különc bormestertől, aki nem is borász. Mégis: Ez a rizi bizony szép és hat év után is jól tartja magát. Ezúton is köszönöm egri kortársamnak ezt a szép ajándékot. Összesen 814 palack készült belőle, amiből tegnap este óta eggyel kevesebb van.

Günzer Merlot 2004 - Inkább illatban nyerte meg a tetszésemet, a hordó vaniliája szépen passzolt a merlot jegyekhez... de igazán ennyi, lehet velem volt a baj. Korrekt bor, de semmi extra. Mindenesetre ezret adnék érte, gyanítom legalább kétszer ennyibe kerül.

(Itt muszáj beszúrnom, hogy a társaság hölgy tagjai meguntak minket és elmentek a Pálinkafesztiválra, mi a fene...)

Takler Bikavér 2004 Reserve - A szám már fáradt volt az elmúlt napok kóstoló maratonjától, meg kicsit kár is lett volna belém ebből az egyébként már korábban megismert és szeretett borból, így leginkább csak az orromat dugtam bele a pohárba, de azt vagy harmincszor, pusztán élvezetből, semmittevésből.

Itt volt május elseje

A munka ünnepén másnapos gasztronautákként feszülünk neki a balatoni hegyoldalnak Csopak magasságában, hogy korai vacsorára leljünk. A tájékozódáshoz Gábó barátunktól kérünk és kapunk telefonos segítséget, ha Csopak akkor vagy Dobó vagy Szent Donát - halljuk. A szép időre való tekintettel utóbbit választjuk, irány az Öreghegyi dűlő.

A szinte a hegyoldal tetején csücsülő Szent Donát Étterem (pontosabban Pince és Borház) amolyan ideális borturista hely. Gyönyörű panoráma a Plattensee-re, hibátlan szőlősorok, napsütéses terasz mi egy más. Az étterem lépcsőjén csak ránk vár a pincér, a hely szinte üres. Az esetlen fiatal vendéglátós pont úgy vigyorog, mintha ez lenne élete első munkanapja, vagy még inkább... élete első napja. Közben arra gondolunk, hogy bármi is kerül gyomrunkba, a kilátás és a genius loci majd kárpótol minket.












Hosszú lépést kérünk csopakiból, és a kilátásban gyönyörködünk. Szemügyre veszünk minden házat, megszámoljuk a vízen krajcoló vitorlásokat, eltelik negyed óra, porzik a vesénk, de a fröccs még sehol. Ejnye. Esetlen barátunk áfás számla ügyekbe bonyolódik a távozó vendégekkel, de végül csak asztalunkra kerül az ital, a ráncok kisimulnak, a lelkek megnyugszanak.












Étlap és borlap egyszerűen magyaros (simply Hungarian - vicces szlogen gyanús) de rendben, a csopaki szódával jól megy, az árak budapestiek. Nyilván beleszámolták a kilátást is, az extrának minősülő szolgáltatás kb. +20%-ba kerül plusz az ÁFA. Előbb vagy utóbb, így vagy úgy, bizonyára a szép kilátást is megadóztatják majd.












Grillezett fogast és sonkába gönygölt spárgát rendelünk és közben arra gondolunk, hogy milyen csendes és nyugodt itt minden egy órával naplemente előtt. Mégis... valahol szomorú, hogy munkaszüneti napon nincs tele a terasz, sehol senki. Ételre várva jókat mulatunk pincér barátunkon, akire haragudni sem lehet, és közben elképzeljük mi lenne ha beesne egy busznyi német turista. Elvesztve időérzékünket meglepően gyorsan kapjuk az ételt, csak a köret késik kicsit. Rövid vita alakul ki arról, hogy vajon melyik a főtt és melyik a pirított krumpli, ránézésre és ízlelésre sem találunk sok különbséget. Pincérünk jön-megy, a szélbe ürülő használt hamutartó marad.
























Az étel finom, egyszerűen magyaros :-), sok rosszat szólni róla nem lehet. Közben már a vállunkra kúszik az árnyék, hűvösre fordul. Nem maradunk soká, 4 ezret fizetünk. Egyszer még visszajövünk, remélhetőleg megint üres lesz majd a terasz...


















A Szent Donátról bővebben itt.