Itt volt május elseje

A munka ünnepén másnapos gasztronautákként feszülünk neki a balatoni hegyoldalnak Csopak magasságában, hogy korai vacsorára leljünk. A tájékozódáshoz Gábó barátunktól kérünk és kapunk telefonos segítséget, ha Csopak akkor vagy Dobó vagy Szent Donát - halljuk. A szép időre való tekintettel utóbbit választjuk, irány az Öreghegyi dűlő.

A szinte a hegyoldal tetején csücsülő Szent Donát Étterem (pontosabban Pince és Borház) amolyan ideális borturista hely. Gyönyörű panoráma a Plattensee-re, hibátlan szőlősorok, napsütéses terasz mi egy más. Az étterem lépcsőjén csak ránk vár a pincér, a hely szinte üres. Az esetlen fiatal vendéglátós pont úgy vigyorog, mintha ez lenne élete első munkanapja, vagy még inkább... élete első napja. Közben arra gondolunk, hogy bármi is kerül gyomrunkba, a kilátás és a genius loci majd kárpótol minket.












Hosszú lépést kérünk csopakiból, és a kilátásban gyönyörködünk. Szemügyre veszünk minden házat, megszámoljuk a vízen krajcoló vitorlásokat, eltelik negyed óra, porzik a vesénk, de a fröccs még sehol. Ejnye. Esetlen barátunk áfás számla ügyekbe bonyolódik a távozó vendégekkel, de végül csak asztalunkra kerül az ital, a ráncok kisimulnak, a lelkek megnyugszanak.












Étlap és borlap egyszerűen magyaros (simply Hungarian - vicces szlogen gyanús) de rendben, a csopaki szódával jól megy, az árak budapestiek. Nyilván beleszámolták a kilátást is, az extrának minősülő szolgáltatás kb. +20%-ba kerül plusz az ÁFA. Előbb vagy utóbb, így vagy úgy, bizonyára a szép kilátást is megadóztatják majd.












Grillezett fogast és sonkába gönygölt spárgát rendelünk és közben arra gondolunk, hogy milyen csendes és nyugodt itt minden egy órával naplemente előtt. Mégis... valahol szomorú, hogy munkaszüneti napon nincs tele a terasz, sehol senki. Ételre várva jókat mulatunk pincér barátunkon, akire haragudni sem lehet, és közben elképzeljük mi lenne ha beesne egy busznyi német turista. Elvesztve időérzékünket meglepően gyorsan kapjuk az ételt, csak a köret késik kicsit. Rövid vita alakul ki arról, hogy vajon melyik a főtt és melyik a pirított krumpli, ránézésre és ízlelésre sem találunk sok különbséget. Pincérünk jön-megy, a szélbe ürülő használt hamutartó marad.
























Az étel finom, egyszerűen magyaros :-), sok rosszat szólni róla nem lehet. Közben már a vállunkra kúszik az árnyék, hűvösre fordul. Nem maradunk soká, 4 ezret fizetünk. Egyszer még visszajövünk, remélhetőleg megint üres lesz majd a terasz...


















A Szent Donátról bővebben itt.