A hét címkéi

Jó bornak nem kell cégér, de egy klassz címke azért nem árt... Az egyiknek sikerül, a másiknak nem:

House of Bols

Köztudott, hogy Amsterdamban a coffee shopok és a kirakatos cica-micák mellett az egy négyzetkilométerre jutó múzeumok száma is igen magas. Kevesen tudják azonban, hogy Rembrandt és van Gogh életműve mellett olyan kortársak munkássága is megtekinthető, mint Lucas Bols. A Rijsk és a van Gogh múzeum szomszédságában található House of Bols a valaha látott legvagányabb likőrmúzeum.

A Bols család 1575-ben vágott bele a lepárló bizniszbe, de a tuti üzlet egy évszázaddal később indult csak be, amikor nekiláttak a genever gyártásához. A genever nem más, mint borókával (juliper) és ilyen-olyan fűszerekkel ízesített "maláta bor". A maláta bort különféle gabonákból (árpa, kukorica, búza) készítik. A boróka úgy jött a képbe, hogy az alaplé elég egysíkúra sikeredett, mivel a tömeges szeszelés hajnalán még nem volt elég kifinomult a lepárlási technológia. Egy dolog bizonyos: a borókával a hollandok jobban jártak, mint a svédek, akik a silány braentwijn-et szárított medve fitymával és/vagy a borz bűzmirigyének levével próbálták feldobni. Utóbbit próbáltam a messzi északon. Az élményről nem szeretek beszélni, röviden csak annyit, hogy az ellenségemnek sem kínálnám.

Genever életében 1688-ban következett be komoly, globális méretű fordulat, amikor is III. Vilmos király (már megint az angolok) megkóstolta az italt, és azt gin-re keresztelve elindította a világhírnév felé...

Maga a múzeum és az állandó interaktív kiállítás a tapasztalásról, a megértésről és a felejthetetlen élményről szól. Lehet szájtátva nézni és olvasni, hallgatni, szagolni, ízlelni, fogni, dörzsölni, és persze a végén kóstolni.

Bár a Bols család férfiágon már 200 éve kihalt, a kreativitás az új tulajdonosok alatt is megmaradt. A Bols számtalan likőrt készít a világ minden tájáról importált fűszerek titkos kotyvasztásával, nyakig benne van a koktél kultúrában (és bizniszben), saját iskolája van, ördögi részletességgel kidolgozott koktélpalackot tervezett (lásd fotórészlet alant), amire minden valamire való bartender rágerjed.

Valószínűleg a gin/genever mindettől még nem lesz a kedvenc italunk, de az bizonyos, hogy e zseniális hely példát mutat abban, hogyan kell megértetni és közelebb hozni egy terméket a fogyasztókhoz. Példaértékű lehet ez a magyar borászat számára is, hiszen egyediségünk megértetése nem lesz egyszerű feladat, amikor kis batyunkkal végre nekivágunk a nemzetközi borvilágnak.

A House of Bols-ról bővebben itt olvashatsz.

PS.: legközelebb a szintén Amsterdamban található Heineken Experience-ről riportolunk, feltéve ha júniusig befejezik a felújítást. Addig is... stay tuned.

A nap képe

Az alábbi "jelenetet" egy Veszprémben töltött nosztalgia-hétvégén sikerült lencsevégre kapnom. Akik emlékeznek a Káptalan dombon (a.k.a. Benedek hegy) kezdődött-végződött egyetemi bulikra, azoknak nem tartozom magyarázattal, a többieknek pedig legyen elég annyi, hogy ez volt generációnk borfogyasztási kultúrájának homályos hajnala...

Noblesse oblige

Flieglauf Benedek "Tejút" című filmje (elnézést, experimentális ambient movie-ja) után úgy éreztem, hogy kihalok. A szürkeség, a végtelenített lassúság és második rendezéséből, a Dealerből már ismert alapzaj (a.k.a. sounddesign) teljesen rám telepedett. Hazaérve nem volt más választásom, a pohár után nyúltam, hogy egy kis színt varázsoljak életem vásznára a gyötrelmesre sikeredett filmszemle után.

A bejárati ajtó után rögtön a hűtőbe nyitottam, és azonnal kiszúrtam a Patricius Furmint és Hárslevelű szőlők 2003-as kései szüretéből készített remekművét. Jó, amikor a csomagolás is olyan, mint maga a bor. A Patricius Late Harvest 2003 palackja visszafogott, csendes eleganciát és jóízlést sugároz.

A bor is hasonló értékeket mutat. Aszalt gyümölcsök, szegfűszeg, szép hordóhasználat, remek acidok, olyannyira, hogy a 100 g feletti cukor egyáltalán nem uralja a bort. A csodás balansznak köszönhetően a lecsengés is igazi élvezet. Komplex, gyógyító bor ez, igazi afrodiziákum, amely sötét téli estéken megmelengeti a jóemberek lelkét.

Inglisül szedett etikettje alapján gyanítom itthon nincs forgalomban.

A Patricius Borászatról bővebben itt.

Téli álom

Közlemény: hírszüret helyett hírszünet...

Hiszen (igazi) tél van, befeléfordulás és lecsendesedés. Szavak helyett beszéljenek a képek, viszlát rügyfakadáskor.

További képek itt.

Robert Parker azt üzente...

Sokat hallja az ember mostanság, hogy "igen, igen, vége a Robert Parker korszaknak...". Vagy azt, hogy "Le Robert Parkerrel!".

Így vagy úgy, a valóság egyelőre teljesen más: Parker filozófiája él és virul, az általa magasra pontozott vagy - mondjuk ki őszintén és piacosan - magasra pozícionált borok pedig árszegmenstől függetlenül továbbra is blockbuster-ek. A jelenség súlyos szinten begyűrűzött Európába is. Ezt bizonyítja az alábbi fotó, amelyen az egyik legnagyobb holland borbolthálózat, a Gall&Gall hirdetése látható:


Khm... ebből a szövegből is jól látható: Robert Parker védjegyként kommunikált márkanév lett. Megnyugtató, hogy talán nem az európai fogyasztókat nézik teljesen hölyének, hanem az Európába látogató amerikaiakat (a hirdetés egy amsterdami szálloda city guide-jában olvasható).

Jottányit intelligensebb módon megüzenve, már hazánkban is vásárolható Robert Parker. A következő szöveg a Bortársaság legfrissebb hírlevelében olvasható:


A pálya széléről jegyzem meg, érdemes egy pillantást vetni az árra is...

Mondanak tehát bármit az európai szakemberek, Parkernek nem fogyott el a regimentje. Ugyanis a szóban forgó kérdés a fogyasztók szintjén dől el. Európában is.

Who the f**ck is Robert Parker? Klikk ide.

A papfojtogató esete Dr. Zweigelttel

A minap kezembe vettem a fakanalat, és szegényes cuisine tudásomhoz mérten innovatív ötlettel álltam elő. Spenótos burgonyagaluskát készítettem (gnocchi a.k.a papfojtogató) fokhagymás cukkinis bazsalikomos szósszal, ráadásként pedig angolosan mangalica sonkát és a zsírjában lepirított fürtös paradicsomot körítettem hozzá.

Fehérbor túladagolásom miatt inkább egy könnyebb vörösbort vizionáltam hozzá, így került az asztalra a Vincellér-ház Soproni Zweigeltje.

Vincellér-ház - Soproni Zweigelt 2004
A fajtát Dr. Franz Zweigelt nemesítette 1922-ben Kékfrankos és St. Laurent szőlőkből. Már főzés közben rájártam és megállapítottam, hogy csinos ez a Zweigelt. Semmi fáradtság, megnyerő illat, kinyílva eukaliptusz. Közepes test, fűszeres ízvilág. Sós és édes, és ez a kettősség bizony jól áll neki, mondhatni ez teszi izgalmassá. Rendkívül jó ivású bor, a végén kis kávéval. Ezúton is gratula Molnár Tibi bácsinak, a Soproni Hegyközség elnökének és e bor megalkotójának. Az örök favorit 2004-es Ráspit (még van néhány palackom, ideje elővenni egyet) ugyan nem taszajtja le a trónról, de 1600 Ft-os árával jó bolt ez. Hurrá.