2007. szeptember 19., szerda

Svéd riport

Sverige: a tiszta levegő, a béke, az alle mans raett* és az öppet köp* országa, az emberiség példaképe. 9 millió lakos 445 ezer négyzetkilométeren, bevándorlási célország, ahol viszonylag zökkenőmentes az asszimiláció. Igazi welfare state 650 ezer forintot is meghaladó átlagkeresettel. Stockholm nyitott, családias hangulatú főváros, ahol a hanyagok is jól öltözöttek, és hétköznap is tele vannak a belvárosi éttermek… De mi folyik a borpiacon?


A svédek kb. 1.8 millió hl bort isznak egy évben, az egy főre jutó éves borfogyasztás 20 liter körül mozog. Érthető okokból ennek majdnem 100%-a importból származik, persze itt is vannak, akik házilag próbálnak varázsolni, és jelentős a csempészáruk mennyisége is. A fogyasztás 80%-át a 70 SEK (1 900 Ft) alatti borok teszik ki, más nyugat-európai (nem bortermelő) piacokhoz hasonlóan itt is szárnyalnak az újvilági termelők olcsó termékei (Ausztrália, Dél-Afrika, Chile), de tartják magukat a spanyolok, az olaszok és a franciák is.

Köztudott, hogy Svédországban – Finnországhoz és Norvégiához hasonlóan – állami kézben van az alkoholkereskedelem. A finn Alko-t, a norvég Vinmonopolet-et megelőzve, a svéd Systembolaget és a kanadai PLLC versenyez a világ legnagyobb borfelvásárlója címért. A bolaget 1955 óta tartja kézben a szeszfogyasztást és az inni vágyó jónépet. A korlátozott nyitva tartású bolthálózatban csak 21 éven felüliek vásárolhatnak, - a kocsmákat és éttermeket kivéve - a kiskereskedelemben pedig csak 3,5% alkoholtartalom alatti italokat lehet kapni. Az EU régóta próbálja lebontani az egyébként jól funkcionáló monopolrendszert, egyelőre kevés sikerrel, bár itt-ott repedezik a szeszkontroll gépezet. Példának okáért 2007 közepe óta már a svédek is rendelhetnek bort az interneten keresztül (még egy ok, hogy miért érdemes a magyar borászatoknak online-marketingre és többnyelvű weboldalra költeniük!). A svédek persze mindent megpróbálnak, hogy fenntarthassák a rendszert, legutóbb például egy olyan tanulmányt tettek közé, amely sötét jóslatokat tartalmaz a bolaget nélküli jövőt illetően (bővebben itt).

Érdekesség, hogy annak ellenére, hogy kb. 7 ezer termék érhető el közvetlenül a polcokról, bárki leadhat ún. privát rendelést olyan árukra, amelyek közvetlenül nem kaphatóak a boltokban. Legyen tehát szó bármilyen tucatborról vagy egy Romanée Conti-ról, a svédeknek mindent lehet. Természetesen a Systembolaget is importőrökkel dolgozik, akik a monopólium mellett a HoReCa szektorba közvetlenül is szállíthatnak (a két csatorna jelenlegi aránya kb. 80% - 20%).


Polctükör
Ma a tények mögé néztünk, és kinyomoztuk, hogy áll kis hazánk szénája a bolaget boltjaiban. Polctükör felmérésünk eredményeit az alábbiakban foglaljuk össze.

A belvárosi bolaget-be péntek kora délután léptem be, még mielőtt beindult volna a hétvégi vásárlási láz. Érdemes tudni, hogy a polcon található termékek a fogyasztói preferenciák és piaci trendek alapján kialakított idő- szakos „stratégiai lista” szerint kerülnek a monopólium portfoliójába, tehát – némi leegyszerűsítéssel – azt találjuk a polcokon, amire igény van.


Sweeds
Miután átverekedtem magam az alkoholmentes termékekből felállított akadályokon, rögtön a desszert bor kínálatba ütköztem: tokaji aszúk a St. Stephan’s Crown-tól (Törley brand) és a Chateau Dereszlától, illetve édes Szamorodni az Oremustól. Persze volt Sauternes is…


Szia dobozos

Az édesek után hatalmas választékra akadtam bag-in-box termékekből, nem is csoda, hiszen a mennyiséget tekintve 2006-ban az összes értékesítés 64%-a (!!!) dobozos kiszerelésű volt. Itt összesen egy magyar termékre akadtam, a Dunavár Connoisseur Collection Pinot Gris-jére, amire a biztonság kedvéért magyarul is rá van írva: Tájbor – Felső-Magyarország.

Mások egyértelműbb üzenettel operálnak, vagy éppen címkedizájn és bizonyos grafikai elemek lenyúlásával próbálják megtéveszteni a svéd borbarátokat. Példának okáért lásd a Les fumées blanches Cloudy Bay-re hajazó címkéjét, amire a többi között már hazai borászatok is rágyógyultak, elég csak a Mátráig kapaszkodnunk.


Rózsaszín jövő

Hallottuk, tudjuk: világszerte szárnyal a rozé. A svédeknél sincs ez másképp, itt-ott üres helyeket találtam a polcokon, a bolaget alkalmazottainak még nem volt idejük feltölteni a hiányzó tételeket. Magyar bort itt nem találtam, nem is baj, megisszuk mi a magunk rozéját…


Basic
A keresletnek megfelelően a kínálat nagy része 70 SEK (1 900 Ft) alatti. Ebben a szegmensben akkora a verseny, hogy nem feltétlenül a terméken, hanem inkább a csomagoláson van a hangsúly. Az impulzív vásárlókat számos trükkel próbálják meghódítani. Jellemzően sok a nyúlás, és úgy tűnik napjainkban divatos az állatos dizájn. A fotók magukért beszélnek. Kedvencem a Dél-Afrikai rénszarvasos címke, azt hiszem nem kell magyarázni miért…

Persze itt is akadnak kivételek. A magyar Dunavár Chardonnay például kalapos hölggyel, a Mátra Hill non-figuratív grafitfoltokkal operál, a bulgárok kézműves szőnyeggel próbálkoznak. A szegmens legextrémebb szereplői az amerikaiak, akik Elvis-sel próbálnak bort eladni. Ezek után csodálkozom, hogy nekünk nincs turulmadaras, illetve Puskás Öcsis borunk.


Prémium +

A basic feletti kategóriákban már nem számít a címke, itt lényegesen szűkebb a kínálat. Maradnak tehát a hagyományos címkék, semmi parasztvakítás. Jellemzően többségben a vörösborok, a svédek ebben is trendkövetők. Az ultra-prémium, valamint az ikon kategória tagjai már vitrin mögött találhatóak. Legörbült a szám, amikor megláttam, hogy Sauternes ott van a kredencen (1 688 SEK/46 000 Ft), de egy Tokaji Aszú már nem fért oda… ejnye.


Vörös égés
Míg a fehéreknél láttam néhány magyar hőst, addig a vereseknél sehogy sem akadtam hazai versenyzőre. Végül megkérdeztem egy alkalmazottat, aki zavarában föl-alá rohangált, majd felcsapta a katalógust, sajnálkozva az egyetlen magyar vörösre mutatott, és hozzátette: „ebből már nem rendelünk”. Nos, kedves olvasó, ha nem hallottál még a villányi Závós Winery Cabernet Sauvignon Merlot 2004 boráról, akkor ne is akard megtudni, hogy mi az (ilyen borászat nem létezik Villányban, tavaly komoly felháborodás követte a bor belistázását, a szálak Olaszországba, ill. Görögországban vezetnek).

Summa summarum, 2007 őszén a Systembolagetben nem lehet magyar vörösbort kapni. Nincsen. Utánanéztem a korábbi próbálkozásoknak. Ideiglenesen rendeltek például Kékfrankost, de valószínűleg nem arattak átütő sikert, így nem hosszabbították meg a szerződéseket.

Magyar pezsgés

Az egyetlen magyar terméktípus, ami az eladásokat tekintve példaértékű sikernek tekinthető, a sparkling wine szegmensben található néhány pezsgő. A Törley és a Chapel Hill (szintén Törley márka) masszívan ott áll a pezsgő soron, utóbbi 56 svéd koronás árával az egyik legolcsóbb habzóbor. Mit ne mondjak, amíg ott álltam, ketten is levettek egy üveggel, és a pénztárnál mögöttem álló idős hölgynek is volt egy a kosarában…


Töménytelen tömény, magyarnak nem terem babér
A túra végéhez közeledve tömény szeszbe fojtottam volna bánatom, de se pálinka, se Unicum, csak színes vodkahegyek és végeláthatatlan rum és whisky sorok.

Nem terem tehát sok babér a magyar termékeknek a monopólium boltjaiban. Természetesen beszélhetünk arról, hogy a magyar bor a legtöbb esetben nem versenyképes a nemzetközi piacokon, de ne essünk a fatális általánosítás hibájába. Itt, kérem szépen, elsősorban arról van szó, hogy a szigorú beszállítási feltételekkel, valamint kitűnő alkupozíciójából adódóan nyomott beszállítói árakkal operáló System nem vesz tudomást a kis hazánkban történt minőségi változásokról. Példának okáért nemrég egy svéd importőr az orrom alá dörgölte a monopólium legfrissebb, hazánk borászatainak szánt beszállítói ajánlatát, amely szerint éppen 0.5 -1.5 euró árkategóriában keresnek borokat. Magyarul, nem hajlandóak magasabbra tenni a lécet, pedig igenis vannak versenyképes termékeink a prémium és az a feletti szegmensekben is. A tételnagyság sem lehet már kifogás, hiszen a monopólium deklaráltan a kisebb beszállítókra is nagy hangsúlyt kíván fektetni. Nyilván arról van szó, hogy amit nem keresnek és nem ismernek a vásárlók, azt a bolaget nem fogja a saját kockázatára a polcokra tenni. (Jó hír legalább, hogy hamarosan belistáznak egy Oremus Aszút 465 koronás áron, amely bizonyára a legdrágább magyar bor lesz a svéd polcokon).

Úgy tűnik tehát, hogy a magyar bor svéd piaci pozícióinak javítását a HoReCa szektoron (a teljes piac kb. 20%-a) keresztül célszerű elkezdeni, és ezt kell kiegészíteni célzott és tudatos reklámtevékenységgel. A HoReCa nehéz dió, az alkoholreklám pedig erősen le van szabályozva, de talán néhány év alatt el lehet jutni odáig, hogy egy napon megjelenik a fogyasztói igény, és a bolaget változtat Magyarországra vonatkozó üzletpolitikáján. Ámen.

A siralmas helyzet ellenére a bolagetek eladásainak 4%-át továbbra is a magyar borok adják, ugyanakkor intő jel, hogy 2005-ról 2006-ra, ha nem is sokkal, de csökkent a piaci részesedésünk.

Szakmai elkötelezettségből úgy döntöttem, hogy megkóstolok egy „sikersztorit”, és vásároltam egy Yellow Tail Cabernet-Merlot Reserve-t. Benyomásaim alább olvashatóak.


Yellow marketing
Rubintos szín lila karimával, fiatal bor ez, tudjuk jól (2006-os Cabernet-Merlot!). Illatban érett erdei gyümölcsök, szeder és mentás gyógycukorka, de inkább émelyítő édeskömény. Ízben édesség, savak lefaragva, tanninok sehol, egyszerűen fogalmazva: löttyedt a cucc. A címke szerint a bor „minőségi francia hordós érlelést” kapott… én ugyan nem érzem benne a fa jegyeit, mindent elfed az agresszív édesség. Talán némi vaníliát felfedezni, ha erős képzelőerővel rendelkezünk. A második pohár után émelyítő érzés fog el, ami később a hányinger határát súrolja. És mi a franctól ’reserve’ ez a bor, ha nem a marketing kedvéért? Normális bortermelő országokban (pl. Spanyolország, Olaszország) törvény szabályozza, hogy mire írhatod rá a ’reserva’ ill. ’riserva’ szót. Itt a vége. Nincs ebben a borban semmi, amitől izgalmas lehetne, hacsak az nem, hogy 100 svéd koronáért jó bort is vehettem volna… A yellow tail (most már kisbetűvel) cabernet-merlot reserve egy igazi egysíkú McWine. A "marketing sikersztori" ráadásul másnap reggelre ijesztően büdös lett…


Nincsenek megjegyzések: