Az elmúlt időszakban annyit dolgoztam, hogy már kezdett a borivás rovására menni. A sauvignon blanc kóstolót követően ígértem, hogy hamarosan furmintokat áldozunk majd Dionüszosz oltárán. Sok bor lefolyt azóta a magyar ember torkán, de most újra itt vagyunk. Sajnos azonban hibát követtünk el, furmint helyett érthetetlen módon chardonnay kóstolót tartottunk, a fene sem tudja miért. Mint látni fogjuk, itthon egyelőre nem igen terem babér ennek a fajtának, ahhoz pedig túl vékony a bankkártyánk, hogy drága burgundiakat penderítsünk az asztalra. No, azért akad néhány szép tétel a hazaiak között is. Lássuk hát.
(Színről most nem írunk külön, mert a kakukkfiók Árvay-t leszámítva mindegyik tiszta és tisztességes külcsínnel rendelkezett.)Takler 2006
Gyanakodva vettem kezembe a palackot, úgy tűnik volt alapja. Rögtön orrszőrt éget az alkohol, üt a fa. Kis jóindulattal felfedezhető benne banán és citrusok. Félretesszük, és feltesszük magunknak a költői kérdést: miért kell Szekszárdon Chardonnay-val vacakolni? Talán Gondnok fröccsnek, vagy modern nevén DJ fröccsnek jó lesz: 4 dl szóda+1dl bor. 1500 Ft-ért vesztegetik, jaj és juj.Maczkó 2006
Itt a másik non-sense, ezúttal Villányból. Maczkós a bor, lassan nyílik, közben kellemetlen pillanatok, furcsa sósság, aztán semmi. Rövid a lecsengése, ami talán nem is baj. Türelmetlenül lépünk tovább. Még 1000 Ft-ot sem ér meg ez a kétes alkotás.Nyakas 2006
Felcsillan a remény. Végre tiszta illat. Gyümölcsök, citrus, ananász, mangó... Rendezett savak, frissít és üdít, ahogy azt egy nyári estén illik. Köszönjük Malya Ernőnek! A legpompásabb az egészben, hogy alig 1000 Ft-ba kerül, így egyértelműen a sor legjobb ár-érték arányú tétele.Vylyan 2006
Sok rosszat, de sok jót sem lehet mondani erről a borról. Kisebb trópusi illatzöngék után zamatban már nem túl érdekes, nálam felülír az alkohol. Villányi társánál azért elfogadhatóbb... 1500 Ft-ot - a Nyakas után - nem ér, és egyébként sem venném meg még egyszer, bocs.
Árvay 2006
Erről a borról nem is szabadna írni igazán, mert címke nélkül került a csapatba, de érdekességnek számít, így nem bírom megállni. Chardonnay Tokajból, bátor kísérlet. Megjelenése még teljesen opálos, szinte átláthatatlan. Azonban már a dugónak is egyértelmű körte illata van, pohárban intenzív tutti-frutti. Sok alkohol, kócos savak, rövid végkifejlet, kesernye, befejezetlenség. Kár lenne most ítélkezni, nézzük meg később, hátha...Malatinszky 2006
Hibátlan bor, illatban trópusi gyümölcsök, szépen integrálódó fa, némi palackos érlelés után talán teljesen besimul. Szép egyensúly, hosszú lecsengése mogyoróra, dióra emlékeztető, burgundi stílus, komoly alkotás ez, na. Az ára is ehhez viszonyul, azt hiszem kb. 4000 Ft.Légli Landord 2005
Erről a borról már korábban áradoztam itt. Most is szép arcát mutatja nekünk, illatban körte, zöld alma, sárgadinnye, mangó és ezúttal egyértelműen kamilla, szinte furmintra emlékeztető herbária. Csuda jó, friss, nagyon jól sikerült bor. 3600 Ft körüli áron kapható a Bortársaságnál, ha még van belőle.Monarchia 2005 Battonage
Ismét egy reménység. A chardonnay készítésére jellemző, klasszikus metódust mostanság divatos ráírni a palackra is: a battonage tulajdonképpen a seprő (főleg halott élesztősejtek) rendszeres felkeverését jelenti, amitől a végtermék intenzívebb, zamatosabb, egyszóval cuccosabb lesz. Ez ebben az esetben is érezhető. Némi szellőztetés után időzített gyümölcsbombává válik, ananász, citrus, Robert szerint menta. Mintha megjelenne benne Eger is. Nagy test, nagy élvezet. Ígéretes potenciál, hosszú lecsengés gyümölcsökkel, egyszerűen szép, van mélysége is, nemcsak széles... Ellenértéke majdnem 3 darab ezres, hoppá.Domaine Bernard-Goussu
Bourgogne AOC 2004
Az egyetlen külhoni tétel, bazi nagy csalódás, reméltük, hogy mutat valamit a magyaroknak, de igazán semmi, csak sok alkohol. Nem tűnt dugósnak. Rob szerint némi indiai fűszeresség az illatban, csak idáig jegyzeteltem, mert nem tudtam róla semmi jót írni. Kár. 2200Ft, le ne vegye senki a polcról.Pók Tamás 2004
Az egyetlen igazán értékelhető tétel a Monarchia Chardonnay válogatásában. Eleinte kevés animalitás, szellőzés után szépen bontakozik ki... Trópusok és mineráliák, komplex, vajas - krémes, vastag, jól megkomponált, míves bor, amely így 3 éves korában élvezhető igazán.Gál Tibor 2003
Minden jó, ha a vége jó. Ez kérem szépen itt a happy end, and the beginning of a beautiful friendship. Illatban némi füstösség, majd sárgadinnye. Krémes és vajas, szép struktúra, végtelenül komplex, hosszú-hosszú lecsengés, magas beltartalmi értékek, komoly bor. Valszeg 2 éve még vad volt, most csúcson van, egyszerűen nagyszerű. Az árát nem tudjuk, nincs ára, felbecsülhetetlen érték...volt, amíg meg nem ittuk.
A végére jutva és visszakóstolva is azt kell mondanunk, hogy egy-két tételt leszámítva a magyar chardonnay-k (már amelyik egyáltalán értékelhető) túlzottan direktek, sok bennük a spontaneitás, a kísérletezés. Kevés a termőhelyre utaló jegy, inkább a pincemunka érződik bennük. Mindazonáltal bevallom, bármikor szívesen iszom a Nyakast, a Malatinszky-t, a Léglit és a két egrit. Ez már a kóstolt tételeknek majdnem a fele, így némi egyszerűsítéssel élve mondhatjuk, hogy a kóstoló félsiker volt.
2007. július 19., csütörtök
A nagy Chardonnay kóstoló
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése